Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Balladák

Kiss József: A rab asszony

 

Viszik a rab asszonyt a bírák elébe:

  "Ülj le te rab asszony, a vallató székre!" -

  Suhogó selyembe, talpig feketébe,  

Úgy lép a rab asszony a bírák elébe.

**

  "Rekettyés tövében, süppedő avarban,

  Szent Iván napjára, harmatos hajnalban  

Halva lelték urad - kés szivébe mártva:

  Ismered ezt a kést, Nemes Nagy Zsuzsánna?"

**

  "Ismerem, ismerem! Esztendeje nyáron

  Nagy Oláhországból hozta mátkapárom,

  Rubinttal, gyémánttal a nyele kirakva.  

Babonás hit ellen - én kértem...ő adta!...  

Arany idők jártak!...Kertem rózsafája  

Akkor állt, akkor volt teljes virágába'."

**

  Suttogásba olvad csengése szavának,  

Rokolyája selymén tünődve babrálgat,

  Megyeház ablakán a verőfény árja

  Betör és odatűz bársony homlokára,  

Székülő bíráknak szomoruságára...  

Hozzá nyájas szóval fordulnak, úgy kérik:

  "Mondja el kegyelmed eleitől végig."

**

Föláll a rab asszony, mind a nádszál, lenge,

  Bánatosan tekint körül a terembe'.

  "...Húshagyon hirdettek, husvétkor eskettek.

  Egy hétre, kettőre száz hírt rebesgettek.

  Amerre csak jártam, amerre csak keltem,

  Szánó pillantással kisérgettek engem.  

Jöttek a szomszédok: Zsuzsikám! tubicám!

  Csapodár az ember, csapodár mind a hány.  

Ez egyik azt mondta: Eszem a szépséged!  

A másik azt mondta: Nem érdemel téged.  

Megkönyörült rajtam végtére valaki,  

Szivembe nyilaltak öldöklő szavai:

  "Gyümölcsös kertednek tolvaj megszedője:

  Alszegi Borbála - régi szeretője."

**

  Jött az uram este csókszomjas ajakkal,

  Elfordultam tőle sértő iszonyattal:

  "Hogyha minden tenger vize rád zúdulna,  

Hogyha minden felhő zápora rád hullna,  

Egyebet se tenne, csak tégedet mosna:  

Attól az asszonytól tisztára nem mosna!"

**

  Bokát-verő hajam kezére csavarta,  

Liliom-vállamat fogával megmarta.

  Végesvégig hurcolt, cselédim láttára,  

Házból az udvarra, udvarról a házba:  

Homlokom a padlót véresre sikálta:  

Mind nem fájt, csak egy fájt: Alszegi Borbála!

**

  Odahagytam éjjel az özvegyi ágyat,

  Felhuztam kopogós karmazsin csizmámat,

  Befüztem aranyos, drága vállfüzőmet,

  Felkötém sávolyos török keszkenőmet,  

Keblembe rejtém rubintos kis késem...  

Alszegi Borbála! Most vigyázz! légy résen!  

**

  Csali patak partján ott alant, ott alant,

  Párosan turbékol a galamb - vadgalamb!

  Én is oda tarték, rekettyés aljába,

  Nekem is kedves ám vadgalamb búgása!

  Én istenem! Mért is vetemedtem arra,  

Hogy én lesbe álljak, mint valami vadra!

  Szeretője helyett - iszonyú halálra -  

Rubintos kis késem uramat találta.  

Megvédte testével - a ki nem érdemli...

  Én - a megalázott! engem nem véd senki.

**

  Minden gazdagságom oda adnám érte,

  Minden búcsút, oltárt sorba járnék érte:

  Hogyha verne, verne - még egyszer fölkelne

  Fiatal életem egyetlen szerelme!"

 

 

 

Győri Vilmos: Forgách Balázs

 

Nagy tervet forralnak

A királyi házban:

Ki legyen ur immár

Magyarok honában?

Gyönyörü szép ország!

Meg kell mindent tenni,

Félénknek, gyávának

Nem szabad itt lenni.

"Vágd csak fiam, vágd Forgách,

Tiéd leszen Ghymes és Gács!"

**

Meghallotta a szót,

A kihez intézték.

Gondolkozott: jaj de

Uj szóval tetézték:

"Minek éljen Károly,

Mikor ő halálunk!

Mi esünk, ha ő áll, -

Essék ő, mi állunk!

Vágd csak fiam, vágd Forgách,

Tiéd leszen Ghymes és Gács!"

**

Furcsa egy valami

A lelkiisméret...

Olyan, mint a gyermek,

Siró szóval ébred:

De ha felébred is,

Bár hangját hallhatni,

Gyermek ő - szép szóval

El lehet altatni!

"Vágd csak fiam, vágd Forgách,

Tiéd leszen Ghymes és Gács!"

**

S fölébredt e gyermek,

S szóla: "de a törvény!"

S gondolkodik Forgách

Önmagát gyötörvén.

"Ugyan hadd! A törvény?

Régi hasztalanság!

Megjárhatta hajdan, -

Máskép van mostanság!

"Vágd csak fiam, vágd Forgách,

Tiéd leszen Ghymes és Gács!"

**

"Igen, de a világ

Mit szól majd hozzája?"

"Hadd beszéljen bátran,

Ne hallgassunk rája!

Ám beszéljen addig,

A mig kedve tartja,

Végre majd elhallgat:

Rajta azért, rajta!

Vágd csak fiam, vágd Forgách,

Tiéd leszen Ghymes és Gács!"

**

"Igen, de az Isten!"

"Ej - ne légy oly kába!

Van is annak gondja

Minden fűre, fára.

Ő sem tarthat számon

Minden limet-lomot,

Aztán...épitünk majd

Néki egy templomot!

Vágd csak fiam, vágd Forgách,

Tiéd leszen Ghymes és Gács!"

**

A siró gyermekre

Ujra álom szálla -

Szép birtokot, rangot

Látott szunnyadtába.

Mindig szebb, szebb a kép

És amely hallatszó,

Mindig szivre hatóbb,

Mindig édesb a szó:

"Vágd csak fiam, vágd Forgách,

Tiéd leszen Ghymes és Gács!"

**

És a sok szép szónak

Vér lőn eredménye:

- S jaj a kiontónak! -

Felkiált az égre...

...És itélt a törvény,

Itélt a világ is, -

Itélt az isteni

Örök igazság is:

Bár a bűn-diját elvetette,

Nevét, üdvét elvesztette!

 


 

Székely népballada: A három királyleány

 

Elindul a három árva

A három kis csiporkával

Az erdőbe eperszedni.

Az édes mamácskájoknak

Maradt volt sok drága gyöngye,

Azt osszák vala útközbe.

A három árva azt egyezte:

Azé lészen a gyöngyecske,

Ki teliszedi hamarább,

Teliszedi a csiporkát.

Kis Pendsóka teliszedte,

Azért két nénje megölte,

Bétették egy fa odvába,

Hazamentek hamarjába.

Kérdi tőlök édes apjuk:

"Hol maradott kisasszonyka,

Kisasszonyka, kis Pendsóka?

Hárman mentek, ketten jöttök:

Kisasszonykám hol maradt el?

Jaj Istenem, merre menjek,

Hol keressem s hová menjek!"

Elutazott az erdőbe

Kis árváját keresésre,

Bétekint egy fa odvába:

Hát ott vagyon egy muzsika.

Nézegeti, ki is veszi

Gondolkozik, mit csináljon.

Bújába hogy' muzsikáljon:

De csak mégis reáhúzza,

Szépen szól a kis muzsika:

"Húzzad, húzzad, királyatyám,

Édes felnevelő dajkám!

Én is voltam királyleány,

Királyleány, kis Pendsóka,

Már most vagyok kis muzsika:

Teli szedtem a csiporkám,

S a nénéim megölének,

Fa odvába betevének.

Nem szánták volt a véremet,

Elvették az életemet,

Hogy kaphassák gyöngyeimet."

Hazaviszi hamarjába,

Nagyobb nénje reáhúzza:

Szépen szól a kis muzsika:

"Ne húzz úgy, te nagyobb gyilkos!

Én is voltam királyleány,

Királyleány, kis Pendsóka,

Már most vagyok kis muzsika:

Teliszedtem a csiporkám,

S megöltetek ti gyilkosok,

Nem szántátok én véremet,

Elvettétek életemet,

Hogy kapjátok gyöngyeimet."

Kisebb nénje reáhúzza,

Szépen szól a kis muzsika:

"Ne húzz úgy, te kisebb gyilkos!

Én is voltam királyleány,

Királyleány, kis Pendsóka,

Már most vagyok kis muzsika:

Megöltetek ti gyilkosok,

Nem szántátok én véremet

Hogy kaphassák gyöngyeimet."

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.